Admin

10 éves az I.O.N.

10 éves az IRRATIONAL ORTHODOX NOISES !

Számunkra is meglepő módon kereken 10 éve alapítottuk Lindával az I.O.N.-t amihez millió-millió meghatározó élményünk kötődik és ami kitörölhetetlenül az életünk részévé vált.
Úgy gondoltuk (és szerencsésen úgy is alakult ),hogy méltó módon , egy velejéig hamisítatlan romanticbiodark koncert keretében fölköszönthetjük magunkat és megünnepelhetjük veletek ezt a szép kerek számot.
Mindenkit szeretettel várunk A Toldiba augusztus 9.-én, pénteken 22.00.-kor.

Totti kisasszony és T.úr

Pogramm:

23.00:

IRRATIONAL ORTHODOX NOISES koncert


 
 
after
kuriózum dj set

TECHNOIR Sir Weirdo - Sorin Pop

Splatter (Küss Mich) + Matek Márk

Gelka & Lamastu www.gothic.hu


vizual: Roland Tzafetaas

I.O.N. koncert a Vittulában.

I.O.N. koncert a Vittulában.

Örömmel nyugtáztam a jó hírt, hogy az Irrational Ortodox Noise néhány koncert erejéig újra a régi felállásban lép színpadra. Bár nem igazán tudtam először, hogy ez mit is jelent, láttam már az I.O.N.-t 3-8 tagú zenekarként is, de duóként is. Aztán persze hamarosan kiderült a lényeg, a zenekar két alapembere - akik miatt az I.O.N. az ami – állt ismét össze. Ennek a tudatában vágtunk neki az estének pénteken, hogy a város egyik legkisebb színpadán vegyük szemügyre az ígéretesnek vélt koncertet. Ezen a helyen debütált a Parasonic is, ezt csak úgy magam miatt, kell a reklám. Már a kertész utcába érve az volt a benyomásom, hogy nemigen kell csalódásra számítanom a koncertet illetően, a közönség soraiban olyan művészek képviseltették magukat, mint a Volkova Sisters tagjai, akik – véleményem szerint – megalkották az év legjobb lemezét, vagy a Pozwakovski gitárosa, akik a hajón, a VHK előzenekaraként leszakították zenéjükkel a fejemet. Ezek után mégis betalált az első csalódás, Totti kisasszony a zenekar basszusgitárosa, egyik kulcsembere az estének, mégsem tudott jelen lennisad Kedves és szép gesztus volt T.Bali-tól az, ahogy mégis megjelenítette Totti kisasszonyt,  egy pár női cipőt rakva a színpad azon pontjára, ahol Ő állt volna. Frappáns megoldást talált ki T.Bali arra, hogy ne maradjunk basszus nélkül. Gitározás és éneklés közben a lábával játszott egy kütyün, ebből jött a basszus és előfordult, hogy eközben még a gitár effektjét is állítgatta, nemhiába polihisztor ez az ember. Erős kezdéssel indított a T.Bali mellett egy dobossal kiegészült kettős, az egyik közönségkedvenc csendült fel, nem biztos, de úgy emlékszem, hogy Tibettrance a címe (http://www.cokxponambient.hu/music, itt meghallgathatod, a 2002-es válogatás 4-dik dala). Meglepő volt, hogy ebben a felállásban is milyen lendületes és energikus tud lenni a banda, gyakorlatilag a koncert alatt, ahogy elnéztem a közönséget, mindenkit átjárt a ritmus, az ütem. Kétszer is visszatapsolták Őket és biztos játszottak volna még, de be kellett fejezniük, mert különben a környéken lakók panaszos hangjai nehéz helyzetbe sodorták volna a klubot. Másnap aztán meg lehetett próbálkozni egy jóval nagyobb helyen megtekinteni az I.O.N.-t, szombat éjféltől az R33- ban léptek fel. Erre sajnos nem volt módomban elmenni, de így is örülök, hogy megint hallhattam Őket, remélem lesz alkalom és láthatom-hallhatom még az Irrational Ortodox Noise-t a most meghírdetett felállásban is.

Fekete Zaj-Parasonic-koncertjegy

Június 18-a óta hivatalos, hogy a Parasonic a Fekete Zaj fesztiválon, Szabad az A színpadán, Memento Mori napon fellép. A pontos időpont : 2012.08.18. 24:00

Mintha kitennének a végtelen, jéghideg világűr egy sötét pontjára, ahol elvesztek minden tájékozódási pontot, ám lassan észreveszek egy galaxist, egy születendőben lévő világot. Ahol a ködben, a molekuláris felhőben örvénylő porban egyre sűrűbb és koncentráltabb anyag összeáll. Egyesülnek a hangok, a zörejek, a disszonanciát harmónia váltja fel. Experimentális ritmusban lüktet egy fénypont, amely a fúzió hatására sugározni kezd és egyensúlyt teremt. Szénfekete magját a vas hozza létre, összehúzódik, majd kitágul s látványos fényjátékával atmoszférát teremt. Zilált lelkem is pulzál, a zene felzaklat, majd megnyugtat. Mindez egy szempillantás alatt véget ér és megmaradok egyedül a sötét űr közepén. Születés-elmúlás, fekete-fehér, tűz és jég.

 

Jegyek még kaphatók

bérlet: 7500 Ft

napijegy: 3000 Ft (bármelyik napra érvényes)

A fesztivál kezdetéig, nálunk vásárolható a legkedvezményesebb áron! (készlet erejéig)

Üdv: Parasonic.

Terecskei Tamás: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 06-30-990-7822

Tomhauser Tamás: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 06-30-256-2122

Kisérjétek figyelemmel: PBP oldalátFekete Zajfacebook.com/pirosbogarprodukciofacebook.com/feketezaj és a facebook.com/szabadaza oldalait.

Európa Kiadó

ATHÉNI SZÉL… - Európa Kiadó koncert az Orczy kertben.

 

Na, hát ilyet már rég nem éltem. Azt kell mondjam, hogy az egyik legjobb Kiadó koncerten lehettem ott pénteken az Orczy kert toi-toi wc-vel keretezett zöld gyepén, ahol a sört arany áron mérik és korlátok közé szorítják a decibeleket. Bár én nem panaszkodok a hangerőre, Jenő mégsem lehetett megelégedve, a koncert közben többször is szóvá tette, hogy a Kiadót elhallgattatni nem lehet. Pénteken én Őrájuk szavaztam, beváltották minden reményem. Maga a koncert ütős kezdéssel indult, egyből egy olyan dallal, aminek címe a zenekar nevével van fémjelezve, tehát az – szerintem egy ős drum and bass klasszikus – Európa Kiadó eljátszotta nekünk az Európa Kiadó című – mondjuk ki nyugodtan – slágert, dögösen. A közel két órás koncert kizárólag egy best of albumon kaphatna helyet. Gyakorlatilag ülni nem lehetett, elképzelhető, hogy ezek a fiúk-lányok valamit beszedtek, annyira be voltak indulva és készítették elő a terepet a másnapi Tankcsapda bulira, bár erős kételyek merültek bennem fel aziránt, hogy pénteken és szombaton ugyanazon ízléssel bíró csoportok látogatnak ki a tett színhelyére. Olyan kiváló dalai csendültek fel a Kiadónak, mint a Küldj egy jelet, Jó lesz, Ha Ő nem bánja, Az időnél gyorsabban, Popzene, Ez a város, Megalázó, a koncerten ritkán hallott 3 Judit, 4 Zsuzsa…és zárásként természetesen a Mocskos idők. A Jenő által vezetett zenekar 30 éve van a színen, örök lázadó természetük kiapadhatatlan muníciót biztosít számukra, ezt egy új dal is bizonyította, ami méltó módon ékelődött be a klasszikusok közé. Talán minden eddiginél többet politizált a főnök, elnyerve ezzel közönsége tetszésnyílvánítását. Nem pontos idézet, de valahogy így hangzott: „Voltunk Körmenden, ott nem volt áram. Voltunk Baján, ott nem volt levegő. Most itt vagyunk, itt meg nincs decibel. De az Európa Kiadót nem lehet elhalgattatni. Az Európa Kiadó nem fekszik le senkinek.” Igazán nagyszerű koncertélményben lehetett részünk. Köszönjük Európa Kiadó, a mielőbbi viszontlátásra.

Fekete Zaj Fesztivál jegyek

Kedves Látogató!

Örömmel tudatjuk mindenkivel, hogy az idei Fekete Zaj Fesztiválon a Parasonic zenekar is fellép. Várhatóan szombati napon, az esti órákban játszunk a Szabad az Á… színpadán.

JEGYEK

bérlet: 7500 Ft

napijegy: 3000 Ft (bármelyik napra érvényes)

A fesztivál kezdetéig, nálunk vásárolható a legkedvezményesebb áron! (készlet erejéig)

Üdv: Parasonic.

Bors GasztroBár

Oldalainkat 3 vendég és 0 tag böngészi