Admin

Suttogások és sikolyok

Ingmar Bergman

A Kolozsvári Állami Magyar Színház előadása a Vígszínházban 2012 június 18-án hétfőn

Andrei Şerban és Daniela Dima színpadi adaptációja

Az előadás a Josef Weinberger Limited, London közvetítésével jött létre, az Ingmar Bergman Foundation engedélyével.

Az előadás létrejöttét támogatta: az Oktatási és Kulturális Minisztérium

Stúdióelőadás
Az előadás időtartama: 2 óra szünet nélkül
Csak 18 éven felülieknek!
 
Szeretek lehetetlen fogadásokat kötni önmagammal.
Színpadra vinni a Suttogások és sikolyokat, a mozi történetének egyik legmegrázóbb kultuszfilmjét – íme egy kockázat, melyet felvállalok, anélkül, hogy tudnám, hova vezet, anélkül, hogy tudnám, lehetséges-e a színházban újraalkotni a film által nyújtott utánozhatatlan élményt.
Bergman azt mondja: „Filmrendezőnek lenni néha különös boldogság. Soha el nem próbált arckifejezés születik egy pillanatban, és a felvevőgép rögzíti ezt a kifejezést. Ma pontosan ez történt. A kamera rögzítette ezt a pillanatot.
A fájdalom néhány másodpercre megjelent, és a filmszalag elfogta a pillanatot. Ilyenkor úgy érzem, hogy nem volt hiábavaló a munkám. Talán ezekért a röpke pillanatokért élek. Akár a gyöngyhalász.” Vajon sikerül-e újraalkotnunk a színházban is az igazságnak ezeket a rövid pillanatait?
Bergman a forgatások előtt próbált a színésznőivel. Megpróbáljuk feltárni, hogyan kezdődött ez a projekt. Megpróbáljuk elképzelni, hogy hogyan válik a színpadi fikció valósággá, megfejteni az egyik legnagyobb rendező és négy kiváló színésznő alkotásának titkát.
A történet magvát négy nő alkotja: Agnes, a haldokló, nővérei, Karin és Maria, akik eljötek, hogy mellette legyenek, és Anna, a szolgáló. A címben szereplő suttogások és sikolyok a négy nő suttogásai és sikolyai.

Andrei Şerban

forrás: vigszinhaz.hu

Bors GasztroBár

Oldalainkat 1 vendég és 0 tag böngészi